Néha nehéz rugalmasnak lenni, és kedvelni az újításokat, az éppen aktuális irányzatokat... ha a mai magyar graffitit nézzük, láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy egy kicsit más lett a helyzet az utóbbi években - szigorúbbak a graffitizésért járó büntetési tételek, több a hirtelenjében összetákolt és odadobott rajz, és a közösségi média szerepe is megnőtt: könnyebb villogni egy-egy cuccal a világhálón...

Tizenéve, mikor aktív részese lehettem ennek a mozgalomnak, ámultam és bámultam, amikor reggel az állomásra befutott a rommá festett tarkabarka, s nem egyszer még festékszagú vonat. Minden utazás kaland volt - nézted a vonat oldalán a cuccokat, levágtad egyből, melyik a friss cucc, hiszen sűrűn termett új. Felszálltál, olvastad a tageket, aláírásokat; vetted az adást, a "híreket", ki járt arra előtted. Néztél ki az ablakon (már ha éppen kiláttál), rácsodálkoztál a kismillió ezerszínű és stílusos rajzra, s arról álmodoztál, hogy egyszer Neked is lesz egy állat jó stílusod, és a nevedet megjegyzik a többiek. Nézted a szembejövő, szintén tarka vonatokat, beugrottak az ismétlések, néhány név azonnal megmaradt benned - aktív és/vagy jó stílusú srácoké... suliban is agyaltál a látottakon, utána meg kiültél a többiekkel valahova, és megdumáztátok, ki mit látott, milyen cuccok futnak, melyik rajz bejövős. Aztán ha olyan volt a hangulat és az idő, nekiindultatok különösebb cél nélkül, és rommá írtatok mindent, ami az útba került... nem foglalkozott senki semmivel, tömegben bátrabb az ember, a kívülállók meg esetleg beszóltak, de amúgy érdektelenül nézték a ténykedést. A következő akciót beszéltétek, mit fogtok felrakni és hova, ki mit fog csinálni, hol vannak a kamerák, ki figyel, stb., stb... tele voltál motivációval, hatott rád a sok szín, sok stílus... és egy-egy rajz ott volt a helyén nagyon sokáig, mert volt tisztelet, volt szépérzék, és ami jó, azt békén hagyták sokáig.

Manapság vadászni kell. Ritka látvány, amikor élőben láthatsz egy szétfestett vonatot (ha esetleg bele is futsz egybe, nagy valószínűséggel hamarabb kapod el az interneten, mint élőben. A járművek tiszták, igyekeznek sűrűn és azonnal letakarítani azt, ami nem odavaló. Nézel ki az ablakon, ahol vagy a tizenéves, igényes szép remekművek maradványai, vagy a mai kor szerinti gyorsan odahelyezett egyszerű és "érdekes" cuccok köszönnek vissza, sokszor fedve a régi, jó holmikat. Jóformán nem lehet legálozni az utcán, mert az emberek sunyin hívják rád a rendőröket, és azonnal megjelenik legalább egy önjelölt karatés, kungfus vagy valami hasonló forma. Suli, munka előtt, közben, után lógsz a neten, nézegeted a greffes oldalakat, ahol jön szembe ömlesztve régi és új.... jóformán otthonról bőven tudsz tájékozódni az aktuális hírekről, mert a hírnév is online; ha valaki csinál valamit, azonnal felkerül a netre, aztán kezdődik a like-és kommentvadászat... kimész egy elhagyatott helyre vagy egy vasútvonal mellé, ott is gazdagon megkergetnek, ha éppen úgy van... nincs nyugalom sehol. Ugyanakkor hogy valami pozitív is legyen a mai helyzetben: az emberek jobban keresik a graffitiseket egy-egy munka kapcsán... graffitik között felnőtt egy generáció, akik már nyitottabbak, elfogadóbbak, és képesek a maguk érdekében használni a graffiti munkákat.

Sokat változott a világ, vele együtt a graffiti is. Örülök, hogy én abban a korban nőttem fel és ott, ahol... nem irigylem az utánam jövőket.