Régóta őrizgetek egy üzenetet egy egykor nagyon aktív, ma már csak néha festegető arctól – amit tulajdonképpen elküldött, de aztán hamarosan törölte is (csak hát ugye minden előásható törlés után is…). A lényege az volt, hogy nem igazán értünk egyet a mai divatos eurostíl kapcsán...

     Nehéz világot élünk. Ha valami nem tetszik, általában nem teheted szóvá, mert Te leszel a nagypofájú, a köcsög, a szemét, a „mutassjobbathanemtetszik”. Nem lehet véleményed, mert a többiek, akiknek bántja a szemét az ellenvéleményed, a tömeg, már ki is utált. Ellenben a mai modern világban, amikor a kommunikáció sokszor kimerül egy online „like”-ban, simán odabiggyesztünk belőle egyet még a legvacakabb cucc alá is, ezzel sugallva a tulajdonosnak, hogy bármilyen toy is vagy, tök jól nyomod, csináld tovább. Nem lehetsz őszinte, és szinte tudatosan hülyítjük egymást, s adjuk egymás alá a lovat…

     Akik ismernek, tudják, hogy én nem vállalom ezt a hazugságot, ezt a kétszínűséget. Ha nem tetszik valami, megmondom. Lehet ezért szeretni vagy nem szeretni, de én ilyen vagyok, és nem nagyon van tervben a változtatás ebben.

     Mai napig emlékszem, mikor jó sok, talán 20 évvel ezelőtt beszóltam néhány srácnak, hogy mi a gyíkért kell összefesteni magánemberek autóit. Értelmes és érdemi válasz nem volt, cserébe fényes nappal a Nyugatiban akartak megkéselni-azóta a csapat nevét elvből sem írom le soha, de a véleményem nem változott. Utálom és utáltam, ha autókat festegetnek össze. Van egy határ (talán mindenkinél), ami belefér, meg ami már nem. Ezt nem kell nagyon feszegetni, és azt sem, kinél miért ez, miért az a határ… nekem ez nem fér bele, meg mertem jegyezni, erre nekem jönnek késsel.

     Nem is olyan régen kinn voltam Filán, diszpóztam nagyban, mikor odajött egy srác és bemutatkozott. Ó igen, régről ismerlek, legalábbis a munkáidat... de amit ma művelsz, abszolút nem tetszik. Elmondtam, elfogadta, és beszélgettünk tovább. Ennyi. Nem kell puncsolni, nyalni, bólogatni minden hülyeségre. Ha nem tudod elfogadni, hogy valakinek nem tetszik, amit csinálsz, lépj tovább. Mert nem mindenki bólogató János, nem felelsz meg úgysem mindenkinek, és az élet nem arról szól, hogy mindenkinek tetszik, amit művelsz. Én is szeretem, ha valaki őszinte, nem akadok fenn rajta, és én se leszek képmutató. Jól is esett, hogy fentebb nevezett srác megírta – de nem igazán értem, miért törölte később, miért nem vállalta valóban, amit írt.

     Szóval én rettentően utálom a gagyit. És nem szégyellem, vállalom. Még akkor is, ha nem tudok jobbat, vagy nem vagyok illegál arc, nincs ott a nevem minden utcasarkon, nincs száz vonatom, metróm, buszom vagy akármim. Ami toy, az toy. És nem fogom éltetni azt, amit utálok, ami nekem nem fér bele csak azért, hogy megfeleljek egy szűk rétegnek, és ne lógjak ki a sorból. Te se legyél Jancsi; ha valami nem tetszik, vállald. Ne add a szerencsétlenek alá a lovat!

     Benne vagyok néhány online graffitis csoportban, szoktam nézegetni a cuccokat. És mindig elgondolkodok azokon, akik betesznek egy- egy alkotást és véleményt kérnek. Mit kérsz? Mit vársz? Tudnod kell, hol van a helyed az egészben, amit nem az határoz meg, ki mit gondol rólad. Az vagy, aki vagy, és remélhetőleg motivál a fejlődés. Számít, ki milyennek lát? Nekik csinálod, vagy magadnak? Te tudod, érzed, hogy haladsz, hogy fejlődsz… nem iskola ez, hogy osztályzatokat gyűjtsünk…

     Miért is nem lehet véleménye, legalábbis negatív manapság az embernek? Görgess tovább ugye… és ha nem tetszik, nem szólhatsz hozzá? Milyen szemét képmutató világ ez? Addig vagy jó, míg bólogatsz? Ha meg nem, húzz a francba… mit tanulnak a maiak ezzel… hogy jó vagy, akármit csinálsz, akármilyen toy vagy, akármibe fedsz… emberek… aztán csodálkoztok, ha minden jöttment mindenbe belefed, semmi tisztelet, csak nagy arc, és elküldenek a retekbe, ha „be mersz szólni”. Fogadjunk el mindent és mindenkit, s közben nézzük végig tétlenül, hogyan lesz egyre szarabb a világ.. egyre gyökerebb a graffitis társaság…?

     Magadnak rajzolj, fess, ne másnak; főleg ha nem tudod elfogadni, hogy mások szerint nem vagy king, nem vagy pro, még akkor sem, ha azt gondolod magadról. Merd elfogadni a kritikákat, vedd szívesen az őszinteséget, hiszen ez lök igazán előre… nem az, hogy kapsz egy-egy tetsziket egy megkontúrozott hányásra is. Te tudod, ki vagy, hol tartasz, és bízom benne, hogy törekszel a fejlődésre. De ha már véleményt, kritikát kérsz… bizony lesznek olyanok, akik megmondják az őszintét. Ha nem én, hát más. És ne omolj össze ennek súlya alatt, hanem legyél motivált, hogy jobb legyél.

     Miért nem szeretem az eurostílt, a vackot, a gagyit…? Mert nem látok benne értéket. Művészit-de semmi mást sem. Ami a legbrutálabb számomra, hogy olyan arcok csinálják, akik kisujjból kismilliószor jobbat tudnának-ha akarnának. De nem akarnak… és nem értem. Fiatalkorom nagy kingjei közül is páran cseppet sem erőltetve magukat tolják a furábbnál furább formátlannak tűnő, összefüggéstelen valamit, hogy „jóazoda”. Hova lett az igényesség, a minőség, a törekvés a jobbra, a fejlődésre? Nem értem… persze, kamerák meg minden... de ez belülről kell hogy jöjjön. Az alapvető hozzáállásból. 

     Köszönöm, hogy néha őszinték vagytok és megírjátok, amit gondoltok. Én sem vagyok tökéletes, és nem is feltétlenül akarok az lenni. De jobb igen. Mert ebben látom az egész greff lényegét… fejlődni, csinálni, menni előre. Az életünk is erről szól: egyenesen az úton, a létrákon pedig egyre feljebb. Legyetek őszinték, és vállaljátok, ha másképp gondoljátok. Nem kell a tömeggel úszni, sodródni!