Biztosan mindannyiunknak vannak a fejében olyan helyek, amik nagyon kemények, nagyon extrák, nagyon parák... nem beadhatatlanok, de azért kell bátorság ott lenni. Kis nagyon fiatalként, még az elején nekem Józsefváros ilyen volt...

     Budapest gyönyörű és nem veszélytelen kerülete sok érdekességet, meglepetést tartogat magában. Így volt ez húsz évvel ezelőtt is, és ez azóta sem változott... valószínűleg nem véletlen, hogy rengeteg kamera került fel, ha nem éppen minden sarokra... a híre messze megelőzte, persze hogy a közbiztonság megléte/hiánya miatt. És nyilván nem az egész Józsefváros megapara, de némely részeit szeretjük inkább elkerülni...

     Én is féltem Józsefvárostól. Hallottam híreket, mik szoktak ott történni, így messze elkerültem, ha tehettem. Egyszer viszont valamiért be kellett mennem kis utcákon keresztül... és nagyon büszke voltam arra az egy szem nyolcadik kerületi szignómra, amit akkor sikerült festékkel odabiggyeszteni a falra egy gyors távozást megelőzően.  Előtte sem volt valami kényelmes a tempó, utána viszont még inkább sietős lett, hogy kiérjek a körútra.

     A városrész azért nem csak kis utcákból, sötét sikátorokból áll. A főutak mellett, a nagyobb tereken azért van élet, van (hamis) biztonság. Azon kevés alkalmak egyikén, amikor nem egyedül mentem vandálkodni, az egyik kerületi tér egyik épülete lett a célpont. Forgalom volt, de azért nekiálltam toyolni, az emberem meg paráztatott, így nem lett túl sikeres a történet.. de valahol ott, akkor fogalmaztam meg magamban, hogy inkább egyedül járok az éjszakába, mint mással. 

     Ugyanerre a helyszínre visszatértem valamivel később, némileg több gyakorlattal. Ugyan volt figyelőm, de ő úgy döntött, hogy leül egy padra és megvár, így magam voltam ismét. Nem is gondoltam túl a dolgot: két szín, legegyszerűbb betűk és csókolom. Neki is álltam szépen, aztán munka közben egyszer csak a hátam mögül zajt hallottam. Senkit nem láttam, de a festékeket beledobtam a kukába és kimentem a térre az emberemhez. Messziről láttam, hogy a padon alszik, mellette a táska, és valami jókinézetű gyerek ólálkodik körülötte. Odakiáltottam, a gyerek meg pillanatok alatt felkapta a festékes táskát és úgy eltűnt az egyik körúti kapualjban, hogy látszott, volt gyakorlata benne rendesen. Srácom pislog, hogy mi van, mondom most nyúlták le a festékes táskánkat... persze más nem volt benne, biztos boldog volt a tolvaj, mikor nagy zsákmányra gondolt és néhány kannát talált csak. 

     Nem tudom, mennyi kanna lett oda, 7-8 biztosan. Számomra mindenesetre elég nagy volt a kár... visszamentem a falhoz, hogy befejezzem a dolgomat; kerestem a kukában a két festéket - és az egyik eltűnt azalatt a kb. tíz perc alatt, míg távol voltam. Ennyit a nyugalomról... végül idegbeteg módon megkontúroztam a cuccot és elhagytuk a terepet. Nem egy sikersztori, de a "rajz" sokáig ott vigyorgott... én meg mindig azon gondolkodtam, mikor megláttam, hogy milyen egy undorító kerület ez.