Tegnap este kissé fáradtan hazajöttem munkából, és csak az üres lakás fogadott… a család messze távol, külön éjszakázik. Nem sűrűn van ilyen, de ez a kevés alkalom ad lehetőséget arra, hogy egy kicsit én is kirúgjak a hámból, és ne csináljak semmit. Vagy épp azt tegyem, amihez kedvem van, kötetlenül… bedobtam hát immár sokadszor az elég gyengén címfordított „Graffiti fiúk” elnevezésű néznivalót, és így frissen írok róla pár gondolatot (bár lehet, korábban már megtettem, de akkor meg sebaj).

     Az alaptörténet röviden egy óvatos, finom, néhol kicsit bedurvuló, graffitis bandák közötti háború, ki mit, hogyan, mekkorában tud megfesteni. Tulajdonképpen egy félig-meddig verseny, amit végül-egy haláleset következményeként-közösen nyernek meg…

     Miért tetszik ez a film?

     Leginkább azért, mert szerintem egy egészen reális képet ad arról, mi is a graffiti, miről szól, mi a lényege, mi a mondanivalója. Éppen ezért teljesen hétköznapi, kívülálló emberek számára is érdekes lehet, amolyan tényfeltáró dokumentumfilmnek is beillik, hogy jobban megértse a hétköznapi társadalmi réteg, mi is ez az egész. A háborúzáson, versengésen kívül van benne festékszerzés, bliccelés, szórakozás, ezen felül barátság, összetartás, áldozatvállalás. Sokan úgy vannak vele, hogy a graffiti tökre magánügy, csak a szűk rétegre tartozik, én viszont némiképpen fontosnak tartom, hogy valamilyen szinten belelássanak azok is, akik kívülről szemlélik (és eltűrik) ezt az egészet. Nekik is jó műsor lehet ez a film.

     Amiért még jónak tartom, bár lényegében ugyanaz, mint az előbb leírtak, hogy van története. Nem csak és kizárólag arról szól, mint a „normális” graffitis filmek, egy-másfél órás mindent összefirkálás és összefestés, hanem van egy teljesen hétköznapi kerete ennek az egésznek, méghozzá egészen valós, ráadásul teljesen hétköznapi, elérhető szereplőkkel. Biztos bennem van a hiba, de én nem nagyon tudom élvezni az olyan filmeket, amikor a szereplők mennek-vonulnak, mindent megírnak-szétfestenek, és így ennyi. Persze az illegalitás nyilván ezt követeli meg, nem is lehet csak úgy egy graffitis filmet megcsinálni (meglepő, hogy a németek ezt így vállalták), de nekem hiányoznak ezekből a történetek. Ha őszintén belegondolunk, a megszokott, hagyományos graffitis filmekből hiányzik mindenféle tartalom, mondanivaló, érték-hacsak azt nem vesszük értéknek, hogy minden festékes lesz. De nyilván ez egy másik kategória a filmszakmában, nem elvárható, hogy ennél többről szóljon egy-egy videó… talán éppen ezért is értékes ez a kivétel.

     Ami még visszajön ebből a filmből, és teljesen ezt tudtam átélni anno, az az életstílus. Egyrészt a festés, hogy az a minden, az a legfontosabb, mint egy drog, és csak az számít; hogy ezért bármi áldozat vagy kockázat belefér, akár lopás, akár konfliktus szülőkkel, iskolával, vagy más graffitisekkel. Bármikor a bukta, a lebukás-elkapás lehetősége, emiatt az izgalom, az adrenalin… másrészt a bliccelés, amit én is űztem hosszú éveken át, ezzel is izgalmassá, színessé téve gyerekkoromat. Meg persze az ellenőrökét, jegyvizsgálókét…

     És végül, amiért jónak tartom a filmet a szereplők karakterei mellett, az a falakon-vonatokon látható, kivitelezett rajzok stílusa. Látható a minőség, az igazi, egy-egy emberhez köthető stílus, a rengeteg beleölt idő, energia, festék…

     Ma már nem igazán látok bele a hazai graffitis helyzetbe, legfeljebb annyira, amennyi az interneten, a különböző oldalakon szembejön. Azok alapján viszont – a legtöbb esetben - erősen hiányolom a minőséget, az emberekhez köthető stílust, a fejlődést, a fejlődésre törekvő akaratot. Így félig-meddig kívülállóként nekem nagyon úgy tűnik, hogy a graffiti ma már igazi divat lett, amikor a mennyiség teljesen háttérbe szorítja a minőséget, nem a forma, a stílus számít, hanem hogy ott legyen és kész. Meglepődve, félig-meddig megdöbbenve tapasztalom, hogy egyre többen, még a régiek közül is a formátlan formákat erőltetik, talán szándékosan a leggagyibb, értéktelen festékpacákat gyártva… régen ez nem így volt. Érezhető volt a fejlődés, a fejlődni akarás, a törekvés a jobbra, szebbre, igényesebbre, és sok esetben olyan stílusok jöttek, hogy az ember csak pislogott… volt tisztelet, íratlan szabályok betartása… mintha elveszett volna az érték a graffitiben. Örülök és hálás vagyok, hogy egy valóban izgalmas és színes gyerekkorom volt…

     Kiegészítés 1.: természetesen nem azt várom, hogy minden graffitis filmben legyenek arcok, legyenek történetek, mert egy normális, hagyományos graffitis film nem erről szól. Megértem és elfogadom… éppen ezért tartom nagyon jónak a Graffiti fiúkat, hogy kilóg mindenféle sorból, és nagyon jól sikerült összehozni-ezen nem ront a kb. kézi kamerával remegve felvett jelenetek sokasága sem…

     Kiegészítés 2.: természetesen nem minden graffitisre vonatkozik az a meglátásom, hogy nincs értékteremtés, nincs jobbra törekvés, nincs minőség. De sajnos sokan azt a gagyit erőltetik ész nélkül, amit a gyerekem is meg tudna rajzolni, ha akarna… páran azért vannak, akik továbbra is a minőséget preferálják, de sajnos közülük nem sokan lesznek a 2. Fila Graff Jamen szombaton-ami szintén felvet bennem néhány kérdést…

Filmcsekk...: