(Vidám) gyerekkoromhoz hozzátartozik, hogy rengeteget fetrengtem itt-ott éjszaka az országban. Mivel kb. gyűlöltem otthon lenni, szabályosan menekültem otthonról, így volt olyan nyár, ami úgy ment el, hogy két hétig jártam az országot, aztán hazamentem pár napra pihenni meg rendbetenni magam, majd újabb 10-14 napos túrát ejtettem meg. Ettem, amit találtam, aludtam, ahol éppen tudtam; nem voltak anyagi támogatóim, így tökre random dolgok és utazások voltak ezek. Ma is csodálkozom, hogy nem loptak el, vertek meg, raboltak ki az ilyen kalandok során... mondjátok, hogy nincs Isten...

A héten egyik éjszaka a szolnoki állomáson kellett eltöltenem négy órát. Miközben próbáltam túlélni és pihenni is valamennyit, be is ugrott, hogy ezek az éjszakázások is megérnek egy bejegyzést... de ennek a pár órának szintén megvan a sztorija: leszállok hajnali kettő előtt a pesti vonatról, bemegyek a váróba. Miközben becélzom a jegyautomatát, hogy megvegyem utam maradék részére a jegyet (mert ha nincs, akkor főleg gond nélkül képesek kivágni az embert az állomásról), hallom a hátam mögött, hogy valaki szólítgat. Nem foglalkozom vele, nincs nekem dolgom senkivel; előzőleg a szemem sarkából úgyis feltérképeztem, milyen fazonokkal rendelkezik az állomás, hát jobb nem is szóba elegyedni bárkivel, elég silány a felhozatal. Emberünk nem volt kitartó, így könnyen megszabadultam tőle, megvettem a jegyemet, és elkezdtem nézegetni a menetrendet, ugyan mikor is tudok innen továbbmenni. Ahogy nézem a hatalmas kínálatot, a közeli padon ott üldögélő emberke felállt, és nagy sebességgel megindult felém... én meg nagy sebességgel ki az ajtón. Srácom tréül jött ki a dologból, kellemetlenül érintette az akció, de nem akar hülyének látszani, így álldogál még egy sort, nézegeti a számokat és betűket, majd visszaül a helyére (amúgy tök reális, hogy ülök egy állomáson egy padon, aztán hirtelen pont hajnali kettő körül jut eszembe megnézni a menetrendet). Ok, ha lenyugodott és elhúzott, csak nem lesz olyan béna, hogy újra próbálkozik, így visszamentem és néztem tovább, mikor tudok lelécelni Szolnokról... erre-nem hiszem el-az első zaklatóm jön megint határozottan, miközben valamit magyaráz. Ismét kitakarodok az ajtón, de nem elég, ez most olyan határozottan jön utánam, hogy egy komplett háztömböt meg kell kerülnöm, hogy lerázzam. Aztán gyorsan vissza a váróterembe, fel az első vonatra és kukkolás... a sötét vonatban belebotlok valami vasutas emberbe, jól ki is fakadok, hogy szeretnék valahol pihenni egy kicsit, de 15 perce vagyok itt, és már háromszor próbáltak megtalálni mindenféle furcsa népek... végül maradok a vonaton, bezárom magam, és nekiállok alvással küszködni a leglehetetlenebb pózokban. Nem tudom, hogy vagytok vele, de a régi vonatokon mintha jobban lehetett volna aludni... ez a "posta-BHV" piros csíkos nyomógombos vagon volt, ahol a négyes ülések egymással szemben olyan messze vannak egymástól, hogy nem lehet a lábat felrakni, hacsak az ember nem két méteres. A kettes üléseknél meg nem tudom az ablakba tenni a fejem, mert kényelmetlen; elfolyni meg nem tudsz két ülésen, mert kicsi. Amúgy a beleknek sem tesz jót a kitekert pózban alvás, nekem szinte mindig felpuffadt érzésem volt egy-egy ilyen éjszakázás után... no, hát valahol itt ugrott be, hogy van ilyen sztori bőven, egyszer leírom. Kellemes meglepetés egyébként, hogy a váróteremben találtam nyitott zabáldát, érted, hajnal kettőkor... 

Szintén szolnoki éjszakás kaland még vagy 10 évvel ezelőttről. Valahol a sokadik tárolóvágányon másztam fel egy szerelvényre alvás céljából (fogalmam sincs, minek mentem olyan messze, arra a tényleg kihalt részre), ugyanígy ez a csíkos vagon. Elhelyezkedtem nagy körülményesen, szundi, aztán egyszer csak arra kelek, hogy egy manusz hajol fölém. Ijedtemben rákiabáltam, hogy jó reggelt... meglepődött ő is szerintem, aztán elkezdett magyarázni, hogy őt kőrözi a rendőrség, mert veszélyes bűnöző, meg asszem pénz kellett neki, de nem adtam. Úgy húztam el onnan, hogy csak na... gondoltam anyucikádat, keresek én neked rendőrt, és nem hiszem el a mai napig, de az egész állomáson egy darabot nem találtam. Most meg kapásból kettővel vonatoztam a Keletiből, majd mikor a jegyet vettem, ilyen vasútőrök mászkáltak...

Egyszer csöveltem Szolnokon törött karral is, az állomás mellett van valami kisebb teniszpálya-szerűség, ott találtam valami padot, de eseménytelen volt az éjszaka. Azért mai fejjel visszagondolva, begipszelt kézzel éjszakázni a szabad ég alatt... kiszolgáltatott préda... remélem a gyerekeim nem lesznek ilyen elvetemültek.

Rengeteg éjszakát töltöttem el a Nyugatiban álló vonatokon is. Arrafelé mindig nagy volt a mozgás, szerintem ilyen emberek konkrétan arra voltak ráállva, hogy éjszaka a vonatokon mászkáljanak, hátha találnak valamit. Vagy valakit. Általában az 5-7 vágányokat céloztam be, és nagyon sokszor volt értelmetlennek tűnő jövés-menés... egyszer ki akartak rabolni, aztán tulajdonképpen sikerült is. Meg nem is... benn aludtam a 12-esen a záhonyi gyorson, a csarnok végén volt a vagonrész (gondolom nem akartam ellopódni, azért nem mentem kijjebb a sötétebb részekre). Egyszer arra kelek, hogy valami emberke ébresztget, hogy látott valami táskát a vécében, nem az enyém? Nézek, tényleg nincs meg a táskám, hát megnézem. És bizony hogy az enyém volt... valaki sikeresen lenyúlta, miközben aludtam. De mivel olyan csóró voltam, hogy mindössze egy negyed kiló üres kenyér volt benne, és azt se vitték el, így igazság szerint nem is raboltak ki... szerintem a manusz nyúlta le, aki felkeltett, csak mikor meglátta, mennyire nincs semmim, megsajnált és felébresztett. Persze lehet hogy nem, de akkor ez is azt mutatja, mekkora élet van az éjszakai vonatokon... egy lenyúlja a táskát, a másik meg felkelt... turizmus ezerrel. Aztán ennek az időszaknak vége lett, mert első körben elkezdték a vagonokat lezárni éjszakára, utána már konkrétan az egész állomást is. Mostanában nem tudom, mi a helyzet, de a fővárosban hamarabb fekszek ki egy parkba már, mint egy vonatra... Szolnok is részben megbukott nálam, bár ott elég nagy a placc, lehet találni még lehetőségeket.

Valamikor nagyon régen (talán 1996 környékén) még Kismaros nagyon híres volt a helyi skinheadek tevékenységéről. Valahogyan összecimbiztem velük, azt mikor egyszer együtt kocsmáztunk békésen (épp nem akartak megverni senkit), ránkjött egy csomó helyi, magát érintettnek tartó forma, hogy legyen balhé. Végül nem lett semmi, a rendőrök elrendezték a dolgokat, én viszont nyertem egy szobi vonaton éjszakázást. Szerintem ez volt az első ilyen jellegű éjszaka, azért is maradt meg ilyen élénken... a jó kis nyomógombos hernyó, na azokon még lehetett aludni. Egy helyi szkinyó mutatta meg, hogy kell bekapcsolni a fűtést, aztán hazament.

Olyan 2000 környékén fogalmam sincs, mit kerestem arra, Szentesen töltöttem el egy éjszakát egy vonaton. Leszálltam az állomáson (valahonnan mentem valahova, nem célállomás volt-lehet utolsó vonat, ami csak odáig közlekedett), gyorsan körbenéztem, aztán a legszélső tárolóvágányon lyukadtam ki, ahol egy elsőosztályú vagon várt rám szeretettel. Az egyik legnyugisabb vonaton töltött éjszakaként maradt meg bennem: nem piszkált senki, nem kalapált, mászkált senki, nem nyomkodtak meg, kapcsoltak fel semmit... azt hiszem, ekkor volt, hogy Szegedre mentem, aztán ledobtak a vonatról, mert nem volt jegyem. Amúgy a mostani szolnoki éjszaka úgy telt, hogy kb. fél háromkor lezárták központilag az egész vonatot, kb. fél négykor feloldották a zárat, utána nem sokkal felkapcsolták a villanyt, majd egy vasutas végigmászta a vonatot, aztán lenyomták a villanyt, végül benyomták a fűtést... nehéz így a pihentető alvás.

Talán 2004-ben mentem le Körmendre asszonykámhoz, hogy meglátogassam. Egyik alkalommal este jöttem el tőle; a vonatról a végállomás előtt szálltam le, mert előző utazáskor kifigyeltem, hogy a közelben a sín mellett lehet szőlőt szedni. Úgy sétáltam be Szombathely nagyállomásra éjszaka, hogy teli volt a kezem érett fürtössel... mentem is a csaphoz megmosni, közben rendőrök mászkáltak el mellettem. Ha megkérdezik, honnan van, hát túl sok okosat nem tudtam volna mondani... miután belaktam, a temető mellett álló kissé leharcolt elsőosztályú vagonon próbáltam aludni, de valami fűtőház mellett állt, ahol egész éjjel nagy jövés-menés volt, így nem volt túl pihentető az alvás. 

Vecsésen és Veszprémben is aludtam vonaton, bár hogy ezek nappali vagy éjszakai pihenések voltak, már nem tudom. Mindkét helyen egy szem félretolt vagon volt az állomás egy eldugottabb szegletében; a vecsési még azért is emlékezetes, mert egyik nap aludtam rajta, a másik nap már végig volt fújva TDF-es cuccokkal... valószínűleg egy kisorozott, menet közben elromlott vagon volt, amit random otthagytak, és nem kapkodták el, hogy szervízbe vigyék. Szemfülesek pedig kaptak is az alkalmon.

Dombóváron úgy sikerült összehozni egy vagonos éjszakát, hogy Siklósról jöttem Pécsre, és valami pár perccel előttem húzott el az utolsó pesti gyors. Sok lehetőség nem volt, bár állt benn egy tehervonat mozdonnyal Pest felé, így felkapaszkodtam rá és elbújtam, lesz ami lesz alapon. Aztán nem sokkal később meg is indult a szerelvény, ami Dombóvárig ment megállás nélkül (félelmetes volt teljes sötétségben, hatalmas hangzavarban átvonatozni az alagutakon...). Illetve szerintem ment tovább is, csak inkább leragadtam ott egy jó alvás reményében.... aztán itt is egész éjjel pörögtek az emberek, kalapálgattak, vagonokat tologattak, úgyhogy olyan volt az alvás, amilyen.

Mikor nekiláttam ennek a bejegyzésnek, egy csomó emlék beugrott, hogy hú, ezt is meg kell írni, azt is meg kell írni... aztán mivel csak a vonaton alvásos kalandok ilyen hosszúra nyúltak, nem folytatom a többivel inkább. Majd talán máskor... :)