Időnként rendőrkézre kerül egy graffitis, vagy különösen nagy visszhangot kelt egy újabb alkotás – főleg ha az egy vonat külső felületén jelenik meg. Ilyenkor az átlagember kezét-lábát törné az elkövetőnek, ráfújná a festéket a fejére, lemosatná vele a művét és egyéb hasonló jó dolgokat üzen bele a nagyvilágba, rendszerint szóba kerül az „adófizetők pénze” is, a graffitis társadalom pedig csak mosolyog, hogy ismét felkavarta valaki az állóvizet, különben se a graffitivel kellene foglalkozni, vannak ezerszer nagyobb bűncselekmények, meg amúgy is jobban néz ki minden összefújva… elgondolkodtató kettősség, egy kicsit erről írok most.

Mikor a tömegközlekedési eszközön ülsz és nézel ki az ablakon, nézed a várost, az épületeket, az embereket. Esetleg hogy hol milyen bolt van, talán az égre is felpillantasz, bár lehet nem is látni a szűk utcáktól, magas házaktól… nézed esetleg az autókat, a melletted ülőket, talán az ellenőrőket…J az elsuhanó tájat… és mérgelődsz, ha nem látsz ki az ablakon, mert retkes, szét van karcolva vagy össze van festve. Örülsz az új járműnek (talán a réginek is, mert ugyan ezeréves, de legalább még gurul), a fejlődésnek, fejlesztésnek… 

A graffitis viszont más szemmel nézi a világot. Nézi a járművet, milyen szignók vannak az üléseken filccel, milyen nevek vannak az ablaküvegbe karcolva… nézi a házfalakat, szintén szignókat, rajzokat olvasva. Tájékozódik az aktuális helyzetről, hol ki járt előtte, melyik csapat mozog legaktívabban a környéken… felfelé néz, és azt figyeli, melyik tetőre lehetne felmászni, hol vannak a térfigyelő kamerák, melyik faldarabra tehetné ki saját szignóját a sötétben visszatérve, vagy hova tudna elhelyezni egy gyors kis kétperces rajzot… nem érdekli se a frissen festett fal, se az új jármű. Ő a felületet, a lehetőséget látja mindenben… mint egy trófeavadászat. Semmi sem szent: a cél, hogy minél több helyen otthagyja a keze nyomát, s ebben nem akadály se az új jármű, se a frissen festett fal.

Amikor utazok valahova, én is mindig az ablakra tapadok. Nézem az elsuhanó tájat, a falakat, a szignókat, a rajzokat… idegen városban járva perceken belül megállapítható, van-e helyi graffitis csapat, melyik pesti srác járt már ott előttem, mennyire aktív a graffitis élet. Olvasok a falakról, szívom az információkat, mint egy nagy könyvből… fejemben hatalmas adatbázis van az ország különböző városaiban tevékenykedő csapatokról, stílusokról, nevekről. És talán jól is van ez így… ami a kívülállónak értelmetlen betűhalmaz, kiolvashatatlan krikszkraksz, nekem a gyönyörűség, a képben maradás mámora, a boldogság, hogy van még graffiti Magyarországon. Mert a graffiti megállíthatatlan, hiszen szépsége, gyönyörűsége, változatossága, izgalma miatt vonzó sok fiatal számára. S míg az átlagember mérgelődik, hogy minden össze van firkálva, addig újabb és újabb szignók, rajzok kerülnek fel a vonatokra, a falakra… mindenhova.

Jó néhány évvel ezelőtt a BKV azzal próbálkozott, hogy új Volvo buszainak női neveket adott, melyeket belegravíroztak a jármű néhány ablaküvegébe annak reményében, hogy az utasok talán jobban megbecsülik az új beszerzésű járműveket. Eleinte a MÁV szigorúan őrizte új beszerzésű Desiro motorvonatait, legalábbis a Nyugati pályaudvaron. Néhány éve Alstom gyártású metrószerelvényekkel utazhatunk a fővárosban. S nem beszélek a Hannoverből beszerzett villamosokról, a Combinókról, a VanHool buszokról, a Flirt és Talent motorvonatokról… fújják, festik, írják, karcolják őket. Komolyan merjük remélni, hogy a graffitis, akinek semmi se szent és mindenben csak a felületet látja, kivételt fog tenni, és békén hagyja ezeket a csodamasinákat? Érdekelni fogja, mennyi pénzbe került egy új jármű? Nem érdemes ezen agyalni. Inkább motivált lesz, hogy az elsők között "adja be" az új járgányt, és el is követ ennek érdekében mindent a lehetőségeinek függvényében... hiszen a hírnév nagy úr.

Azon viszont sokkal inkább érdemes gondolkodni, hogy ha össze lehet festeni, firkálni ezeket a gépeket, akkor mennyire érezhetjük biztonságban magunkat utazás közben? Hiszen ennyi erővel ki vagy fel lehet szerelni bármit, ami később akár veszélyessé is válhat… ha nincs megoldva az őrzés, nem kell csodálkoznunk sem az állapotokon.