Találkozásom a graffitivel...

Budapesti lakótelepen nőttem fel, így amikor 1993 környékén Magyarországra is betört a graffiti, közvetlen lakókörnyezetemben tömegével jelentek meg feliratok, firkák a házfalakon. Általános iskolám falain, némely padon és széken is egyre több felirat tűnt fel ugyan kezdetleges, de egyre változatosabb stílusban... hihetetlen mértékben és sebességgel terjedt az új irányzat, arról pedig még évekig nem volt elképzelésem, hogy a telepen kívül is van élet, és virágzik a műfaj. 

Néhány év múlva, egy időben azzal, hogy vidékre költöztünk, iskolát is váltottam koromnál fogva, így hirtelenjében kinyílt a világ számomra. Reggelente kinn állva az állomáson várva a (néha pontatlanul érkező) vonatomat, mindig izgalommal és különös várakozással töltött el, milyen színű lesz a szerelvény, milyen munkák lesznek rajta, és melyik festékszagú még, ezzel jelezve a frissességét... felszállva pedig az előterekben milyen megszokott vagy szokatlan aláírások, szignók köszöntenek rám, miközben a helyemet keresem az egyórás utazáshoz. Délután pedig ugyanez volt a helyzet: amint a pályaudvaron vadásztam, kerestem a vonatomat és végigmászva a szerelvényt, megtaláltam a helyemet, rengeteg írásnyomot, rajzot figyelhettem meg.

Találkoztam összefújt metrókkal, buszokkal, rommá írt körúti villamosokkal, és az egész, káosznak tűnő, valójában mégis valamilyen formában rend-szerű új, színes világ hangulata magával ragadott. Szerettem volna én is alkotni, részese lenni ennek az izgalmas és ismeretlen egésznek, ennek a titkos valaminek, amiről még szinte semmit sem tudtam azon kívül, hogy létezik... szerettem volna tartozni valahova, tenni, alkotni, és talán hajtott egy kicsit a hírnév is... de az jobban, hogy a saját aláírásommal találkozzak, mikor reggel, éppen kikelve az ágyból felszállok a vonatra. Motivált a sok szín, forma, minden egyes tilosban húzott vonal, és ez elnyomott minden olyan gondolatot, érzést, hogy ez tilos és rongálás, károkozás... így kerültem kapcsolatba ezzel az egésszel jó néhány évvel ezelőtt.

Nagyon sok fiatal azért kezd el graffitivel foglalkozni, mert valahol látja mások munkáit, motiválja egy-egy színes rajz, és ez a motiváció sokkal erősebb annál, mint hogy tisztelje a környezetét, és ne tegyen tönkre önkényesen falakat, járműveket... ezért is nagy a felelősség, hogy egy adott rajz, felirat mennyi ideig látható valahol. A frissen felújított MÁV Bhv-kocsikba (hagyományos háromajtós, két utasterű személyszállító vagon) például a régi, összekarcolt üvegek kerülnek vissza (már ha ki is veszik egyáltalán felújítás alatt), utasváró pavilonok üvegei utaznak az ország egyik részéből a másikba, és a telefonfülkék ablakai is vándorolnak néha... valódi csere nélkül. És azt is megemlítem, hogy kb. 1998 környékén Tiszakécskén töltöttem egy hetet nyaralással, most, 2014 októberében még mindig ott volt az állomáson ugyanaz a graffiti, mint tizenx éve...