Tudsz pozitívan nézni, gondolni a graffitire akár csak egy kicsit is? Vagy leragadsz annál, hogy értelmetlen rombolás, vandalizmus az egész? Lépjünk tovább ennél, és annál is, hogy a graffiti lehet művészet, értéket képviselő, mert most nem ez a lényeg... leírom, mit adott ez az egész nekem, és vallom, erősen fejlesztette a személyiségemet!

- Talán soha semmiben nem voltam még annyira kitartó, mint a firkálásban, festésben. Nagyon sok évet fordítottam rá, napi szinten írtam, festettem mindent, amit értem. Nem egy fellángolás vagy egy kialakult divat ez számomra, hanem olyasvalami, ami mellett évekre elköteleződtem, és tart a mai napig... kicsit átalakult, finomodott, de máig életem egy kisebb része.  

- Nagyon sokat fejlesztette a türelmem, mivel sokszor perceket kellett várni egy szignó elkészítésére, órákat egy-egy rajz felfestésére. Rengetegszer utaztam el a város másik végébe csak azért, hogy meg tudjak írni egy-egy buszt vagy villamost...

- Rengeteg izgalmat adott, alapból az illegalitása, illetve egy-egy komolyabb helyzet miatt, mikor futni, menekülni kellett, vagy mikor olyan helyekre mentem el vagy fel, ahol akár be is fejezhettem volna földi életemet...

- Új haveri, baráti társaságot, akikkel szerettem lógni, szerettem együtt tevékenykedni. Aztán mikor felhagytam az illegál festészettel, az is kiderült, ki a haver, és ki a barát... aki csak a nevet, a graffitist látja benned, az sose lehet igazi barátod.

- Kreativitást: hogyan lehet minél kisebb helyre becentizni a szignót, illetve mikor hova hogyan milyen módon és színekből lehet elkészíteni egy adott rajzot...

S ami a csavar az egészben: szerintem nem véletlen, hogy ki milyen adottságokkal rendelkezik, milyen körülmények között nő fel, mi csábítgatja, miben tud a személyisége alakulni... vajon nem lehet, hogy Isten alakítja a dolgokat?