Mostanában a munkáltatóm finanszírozása által lehetőségem van viszonylag sok zötykölődésre, száguldozásra a cég járatain, eszembe is jutott néhány régi emlék, miközben bámulok ki a már-már jellegtelen, tiszta járművek ablakán…

     Mikor még gyerek voltam, nem voltak hiper-szuper járatai a cégnek. A buszok, villamosok, trolik, metrók mind-mind ultraszakadt, ezzel együtt könnyen elérhető, megközelíthető valamik voltak, rengeteg ottfelejtett szignóval. Rommá voltak ütve a négyeshatosok, a hármas metró vagonjai, a zuglói trolik, a hetes buszcsalád, és még sorolhatnám… nem voltak kamerák a kocsikon, és akkoriban még sokat foglalkoztak az ifjak a környezetükkel, annak építésével-szépítésével. A négyeshatosok annyira retkesek voltak, hogy nem lehetett kilátni belőlük, a hármas metrón napi szinten futottak az új rajzok, időnként még egy megfújt villamost vagy buszt is láthatott az ember…

     Az ellenőrök nagy barátaim voltak. Rendszeresen gondoskodtak megfelelő fizikai állapotomról, sűrűn játszottunk „Kapj el, ha tudsz!”-témát. Bár olyan messziről ki lehetett szúrni őket, hogy sokszor leszállva már a megállóból néztem, hogyan kapják elő a járgányon a kabátzsebből a karszalagot… akkor még piros volt, jól látható. Ha nagyon nem volt kedve az embernek semmihez, felszállt a gépre, bedobta a lyukasztóba az egyforintost, és máris nem tudott jegyet lyukasztani… ha esetleg akart volna. A metróhálózat tele volt hajléktalanokkal meg fura fazonokkal, mindenki a föld alá járt le melegedni… mi meg metrókat csekkolni. Az ellenőrök itt, a föld alatt voltak a legkeményebbek, nehezen lehetett elmenekülni előlük. De nem volt lehetetlen, jókat lehetett kergetőzni.

     Szinte megrendültem mikor olvastam, hogy ma már a tujázásért is bünti jár. Pedig imádtam a villamos ütközőjén állva az ablaktörlőbe kapaszkodva levegőzni… egyszer asszonykámat is elvittem egy ilyen akcióra, ketten nyomorogtunk az ütközőn, és olyan rendesen tépett a villamos, hogy majdnem leestünk a Szent Gellért téren. Valószínűleg mi is annyira meglepődtünk volna, mint a kocsiból bámészkodók… akkor még nem volt meg az a veszély, hogy az embert pikk-pakk lefotózzák, és valamelyik közösségi, esetleg rendőrségi oldalon látja vissza magát. Szép idők voltak.

     Akkoriban hozták be nagy hírveréssel, nagy hanggal a hannoveri villamosokat. Az első forgalomban töltött nap után az újság nagy cikkben hozta le, hogy „Már az első nap telefújták graffitivel az egyik kocsit” a sorstársak… ez is érezteti talán kissé a régi idők hangulatát… 

     Ha már említettem az össze-vissza fújt metrókat, nem hagyom ki a mozgólépcsőket se. A gumikorlát szinte végig volt írva különböző színekkel, a mozgólépcső fokainak alja szintén széles színpalettát mutatott. Élmény volt olvasni, tekergetni, fordítani a fejet és informálódni… és álmodozni, hogy egyszer majd mi is beadjuk ezeket… egyszer majd festünk buszt, metrót, villamost…

     Ma meg állok a bekamerázott megállóban, és már-már elkerülhetetlen, hogy egy teljesen nulla információtartalmú-hírértékű, zsírúj kamerás járgány akadjon az utamba, ami kívül-belül csillog-villog. Múlt héten véletlenül kifogtam egy kicsit piszkos példányt, beleírtam az oldalán a porba, egy kis fiatal srác meg olyan csúnyán nézett rám, mintha legalább fattel húztam volna rá egy csíkot… kemény szigor van, levegőt se merek venni.

... ha meg valahogyan éppen egy ellenőrbe botlok, előkapom a cég havibérletét oszt szevasz... mondjuk kérdés számomra, hogy pl. a metró bejáratánál lévők milyen funkcióval bírnak, mert általában hiába mutogatom lelkesen a céges bérletet, nem is veszik észre, oda se figyelnek. Lehet kipróbálom a mutogatást egy nemrég kapott 1980-as sárga villamosbérlettel, és meglátjuk, mi történik (bár a mai világban az is lehet, hogy jól megvernek érte...). 

Változik hát a világ, és vele együtt a BKV is. Meg hát persze mi is... graffiti lassan már csak telefonon lesz...?