Mivel az életem nem csak a graffitiről szól és szólt, ezért ma egy olyan történetet írok, amiben nincs se legális, se illegális fújkamóka...:)

2000 környékén kezdődött el kis életemben az az időszak, amikor valóban kinyílt a világ a számomra: a szűkebb környezetemen kívül már tágabb határokat, esetenként az ország határait is feszegettem. Ekkorra nőttem fel annyira, hogy azt hittem magamról, én vagyok a valaki, nekem mindent lehet, nekem ne parancsolgasson senki, ne próbáljanak kordában tartani... hagyjanak szabadon élni. Ugyan azt írtam, nem lesz graffiti a történetben, de azért hozzátartozik, hogy kb. ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel kezdtem komolyabban foglalkozni a graffitizéssel is ebben az időben... kitörtem a ketrecből mindenféle tekintetben, és nem ismertem határokat.

Ebben az időszakban cipelt el tesóm mindenféle ivós helyre és fesztiválra. Ugyan nem voltam se punk, se skinhead, se rocker igazán, de valahol ennek a háromnak a keveréke voltam (miközben egyre aktívabban graffitiztem... :) ). Éppen Szekszárdon voltunk valami aligjózan fesztiválon, ahol valamilyen úton-módon megismerkedtem egy Békés megyei punk párral, akik meglehetősen szakadtan néztek ki, de láthatóan jól érezték magukat úgy, ahogy voltak. Könnyen egymásra találtunk, ők is keresték a helyüket a nagyvilágban, mint én; ők is igénytelenek voltak, mint én, és ők is szabadságra vágytak. 

Amikor vége volt a bulinak, próbáltuk elhagyni a várost, felszálltunk az InterPicire, persze jegy nélkül. Az első lehetőségnél jött a kalauz, mondtuk, nincs jegyünk, mondja, szálljunk le a következő megállónál. A többi fesztiválozó próbált eldugni minket az ülés alá, de nem adtuk be a trükköt, végül hát leszálltunk... valahol. Mai napig nem tudom, hol. Aztán elkezdtünk mászkálni valami szántóföldön, mezőgazdasági úton keresztül, eljutottunk valami főútra, ezek meg kitalálták, hogy stoppoljunk és menjünk le a Balatonra. Soha nem csináltam ilyesmit, végül ők aludtak az út szélén, én meg próbáltam valami továbbjutási lehetőséget intézni. Kb. egy óra múlva vettek fel minket, a mai napig nem értem, hogy lehet bárkinek is ekkora bizalma, hogy három szakadt csövest felvesz valahol a semmi közepén... 

Ennyi év után már nem emlékszem, hogy is volt pontosan. Egy éjszakát eltöltöttünk a Balaton elején egy strandon valami fűzfa alatt, egy másikat meg Tihanyban az egyik remetelakásban. Lehet két külön alkalom volt, nem tudom már... mikor Tihanyban voltunk, előtte bementünk egy étterembe, emlékszem, én kérdeztem meg, nincs-e valami maradék kajájuk a számunkra. Állati égőnek éreztem akkor. Végül az egyik sarokban kaptunk egy asztalt, és állat finom lecsót... :) a parkolóban próbáltunk aludni, de annyi szúnyog volt, hogy elhúztunk az egyik remetelakásba.

Egyszer Mezőtúron találkoztunk valami fesztivál környékén, ahol egy kis utca út közepi tócsájában mostuk a frissen földből kihúzott lopott sárgarépát. A kutyát se érdekelte, mennyire egészséges ez a dolog... egyszer Hajdúszoboszlón futottunk össze az EFOTT-on, ott a srác szerintem annyira nem volt magánál, hogy fel se fogta, mi van. Akkor jártam először abban a városban, valami tó rémlik nádassal, kb. annak a helyén lehet most az aquapark vagy strand vagy valami ilyesmi. Egyszer Köröstarcsán találkoztunk, oda vittem nekik egy ajándék biciklit (milyen idióta ötlet).

A legnagyobb dobás viszont az volt, amikor egyik nyár délután megyek haza, épp valami ivóbulira (osztálytalálkozó?) voltam hivatalos és valamiért hazavonatoztam. Szülinapom volt, és ezek a jómadarak ott kempingeltek a házunk előtt pokrócon... na mondom ekkora állatok nincsenek... de jólesett. 

Tetszett az a szabadság, az a lazaság, ahogyan az életet vették, kezelték. Minden mindegy, nem kell semmit komolyan venni, majd lesz valahogy, stb., stb... és ezt komolyan is gondolták. Nem azok a fajták voltak, akik egy buli, fesztivál kedvéért lerongyolódnak, lerészegednek, aztán ha vége az alkalomnak, mennek haza a szülőkhöz normál állapotban és ruházatban, hanem ők vállalták a mindennapokban is magukat, a stílusukat, a szabadságukat. Ugyan nem volt hosszú távú, tartós, mély a kapcsolat velük (bár egy ballagási meghívót kaptam tőlük), mégis kellemes gondolatokkal emlékszem vissza rájuk. ..