A fél ország bejárásához és az elég sűrűn minden extrát nélkülöző, nem hétköznapi helyen és minimál körülmények között való alváshoz hozzátartozik, hogy valamilyen módon el kellett jutni egyik pontról a másikra, lehetőség szerint minél kevesebb pénz felhasználásával - egyrészt mert sose volt sok pénzem, másrészt pedig sajnáltam utazásra költeni.Utazásaim során a két jelentősebb alapelv valósult meg: nincs konkrét cél - addig megyek, amíg tudok, és ott alszok, ahol éppen muszáj; a másik pedig, hogy nem költünk feleslegesen, így ha sűrűn jár a vonat, jegy megvétele helyett van két láb alattam, amit lehet gyaloglásra is használni a következő vonatig és megállóig (egyszer sem okozott problémát akár 10-15 kilométeres séta az idegen tájakon, akár tél közepén se).

Milyen helyeken sikerült aludnom...? Összejött egy szénakazal, egy istálló, néhány lépcsőház, kapcsolószekrény, gőzmozdony, jó sok mező, utca, pad, vonat... meglehetősen változatos és széles a paletta, de ha minden utazásom pénzbe került volna, valószínűleg nem kerülök sokszor ilyen nomád élet-közeli helyzetbe... sőt ha sok pénzem lett volna, talán becsúszott volna egy-egy sátorozás, motel, hotel, szálloda... de nem vagyok hálátlan, örülök, hogy sok helyen aludtam, és mindenhol fel is keltem reggel. Azért manapság már ez is csoda.

A leggyakoribb és elég költséghatékony utazási forma a gyorsvonatozás volt; Pestről indulva az első vidéki városig szóló jeggyel el lehetett jutni az ország másik felére, hiszen az első városig a kalauz végigment a vonaton, utána vagy vissza se jött, vagy elég volt annyit mondani neki, hogy már volt kezelve a jegy (ami ugye igaz is). Általában a több száz kilométeren ugyanaz a kalauz volt végig, így 50-60 kilométeres jeggyel el lehetett jutni az összes nagyobb városba. 

Ez a gyorsvonatozás működött a másik irányba is: az utolsó Pest előtti állomáson jegy nélkül felszállva nyugodtan lehetett mondani, hogy volt már kezelve, hiszen reális, hogy a több száz kilométer alatt járt már a kalauz a vonaton... és nem várható el tőle, hogy minden arcra emlékezzen. Feltűnés nélkül kell felszállni és kész... általában a "volt már kezelve" után nem szokták csak azért is leellenőrizni még egyszer. Azonban volt egy emlékezetes bukta, mikor Debrecenből jöttem vissza egy 40 km-es jeggyel, és Pest határában eszébe jutott a kalauznak újra megnézni (épp forgalmi okból állt a vonat, így le tudtam szállni, és nem volt komolyabb következmény).

Esti-éjszakai-hajnali, hagyományos ajtókkal rendelkező vonatoknál megoldható volt, hogy menet közben a jegyvizsgáló elől kívülről magamra húztam az ajtót, és az ajtó alatti résen lehetett látni, mikor megy el a kalauz. Ilyenkor nem vettem semmilyen jegyet, jutottam, ameddig sikerült... egy bukás volt ezzel a módszerrel, mikor Győr felől mentem Veszprém irányába, és a kalauz pont fölöttem nyitotta ki az ajtót. Kicsit veszélyes módszer, de ha az ember jó erősen tud kapaszkodni, akkor túlélhető... és persze kell hozzá a sötétség, hogy a mozdonyvezető vagy valamelyik ablakban lógó (dohányzó) utas ne vegyen észre.

Pesti agglomerizációban van/volt olyan opció, hogy az egyik alacsonyabb forgalmú megállóhelyen a vonat végére felkapaszkodva (mozdony, motorkocsi) lehetett lógni néhány megállót. Általában 10 km vállalható távolság, míg nincs állomás; az állomásokkal az a baj, hogy a sok lámpa és nagy beláthatóság miatt a forgalomirányító könnyen kiszúrhat. Egyszer veresegyházi indulásnál az emberke észrevett, a következő megállóban pedig a kalauzok nagyon kerestek hátul... közben a sín melletti töltésen a gazban kuporogtam, s mikor visszaszálltak a vonatra, én is visszakapaszkodtam, s utaztam tovább.

Szintén pesti agglomerizáció: délutánonként Pest felé üres volt a vonat vége, le lehetett húzódni az ülésen annyira, hogy az előtérből a kalauz üresnek látta a szakaszt, és be se jött ellenőrizni. Az izgalmat az adta, ha valaki beült abba a részbe, akkor bizony bejött a jegyvizsgáló is, és észre is vett.

Két kalauz közötti csúszás: szintén egy igen kellemes és izgalmas verzió, amikor az egyik kalauz a vonat egyik végéről indul, a másik középről, és mindkettő egy irányba halad. A közöttük lévő durván másfél-két kocsis távolságban vígan el lehetett csúszkálni egészen addig, ahol az előző kalauz már kezelt, így nyugalommal le lehetett ott ülni. A hátsó kalauz nem nézi meg azt a vonatrészt, ahol a kolléga már végigment...

Egy kalauzzal viszonylag kiszámítható a rendszer, hiszen látható, honnan indul, és milyen sebességgel halad. Ha az úticél előtt odaér(ne) a jegyvizsgáló, le kell szállni valamelyik nagyobb forgalmú megállónál (a tömeg és a rendelkezésre álló idő miatt), és a kalauz mögött visszaszállni. A győri graffiti jamre is így jutottunk el csoportosan még 2001-ben...

Kapcsolószekrényes utazás: ehhez nem árt, ha van egy szakaszkulcsa az embernek ("kalauzkulcs"), ami viszonylag könnyen beszerezhető. A régebbi típusú vagontípusokon (A, B, By) van kapcsolófülke a vagon egyik végében, ami a kulccsal kinyitható, és be lehet férni földön ülve, kényelmesen. A By típusokban akkora (volt), mint a wc, úgyhogy bőven el lehet(ett) kempingelni benne. Balatonra rendszerint jártak ilyen vagontípusok, így könnyen elérhető volt a magyar tenger... arra kell figyelni, hogy a kapcsolószekrényben milyen cuccok vannak: fűtésvezérlés, világításkapcsoló - azaz olyan nap- és időszakban működik ez, amikor nem kell ezeket kapcsolgatnia a kalauznak. Valahol Pest és Cegléd között volt ezzel egy buktám, nagyon meglepődött az ember, hogy ott talált... csodálkozott, hogy kerültem oda, aztán valami rövid műsor volt az elektromos feszültség veszélyeiről, végül beültetett egy fülkébe. Aztán Debrecenben keltem fel utána.

Wc-ben való bujkálás - az egyik a legundorítóbb, a másik pedig relatíve jóval lazább. A wc-ben bujdosás elég csöves dolog, végszükség esetén alkalmaztam csak. Egyrészt mert undorító retkes igénytelen az egész, másrészt meg a nagy forgalom zavaró. Amúgy a kezdők ott szúrják el, hogy bezárják magukat - így ég kinn a lámpa, hogy foglalt a wc, és a kilincs alatti retesz is pirosat jelez, tehát levágós. Az meg a kalauzon múlik, megvár-e, míg kijössz, vagy megy tovább... a jegyvizsgáló mellett az is elég izgalmat ad, hogy benyit-e valaki. Egyszer Abony és Szolnok között kiszúrt az emberke, hogy menekülünk, bevágtuk magunkat a wc-be, és nem zártuk be magunkat... ő meg jött és benyitott, aztán meglepődött, mert épp fogat mostunk. Annyit mondott, hogy ne igyunk bele a vízbe...

Mosdóban lógás: a B kocsitípusban (gyorsvonati, fehér csíkos fülkés) van külön kézmosó fülke is, ahova vidáman be lehet férni. Az átlagember nem használja sűrűn, mert megszokta, hogy a wc-ben kezet is tud mosni, a kalauz meg nem nyit be, mert nem gondolkodik azon, hogy valaki esetleg ott lóg. Kedves kis fülke kis lábbal működő csappal és kis mosdókagylóval - eredetileg arra lenne jó, hogy ha csak kezet akarsz mosni, ne kelljen a wc-be kikolbászolni (vagy ha az épp foglalt, attól még tudj kezet mosni). Azt azért ne felejtsük el, hogy ha a rötyiben nincs víz, a kézmosóban se lesz nagy valószínűséggel (ha jól sejtem, közös tartályuk van, de egy szakértő majd belejavít, ha nem így van).

Alvás-trükk: beválási-működési százaléka az én tapasztalatom szerint fele-fele. Reggel-este esetleg el lehet aludni a vonaton, mert akkor relatíve megszokott, s talán nem annyira feltűnő, napközben viszont lehet levágós is. Igazából a kalauztól függ, megpróbál-e felkelteni vagy sem... ha felkelt, még bejátszható, hogy gyorsan felpattansz és jaj elaludtam-akkor nagy valószínűséggel megpróbál együttérezni vagy elhinni, hogy tényleg parában vagy, és megfeledkezik a jegyedről. Végállomás közelében azért általában felkeltenek, de már nem jegyvizsgálási céllal, hanem hogy ne maradj a vonaton,  amit utána ki tudja hova húznak el.

Tehervonatozás: a legjobb. Viszonylag könnyű megfogni, mert sok helyen áll. Az egyik lényeges dolog, hogy legyen mozdony valamelyik végén... aztán figyelni kell a mozdony előtti jelzőt (piros, sárga, zöld; ameddig piros, nem is érdemes felszállni a vonatra, ha állomáson pattanunk fel, mert kevés vagontípuson lehet normálisan elbújni. Mező közepén kb. mindegy, meddig várunk indulás előtt a vonaton, nincs vasutas ember, aki végigsétál a vonat mellett, ellenőrzés végett). Sötétben jobb a tehervonatozás, mert nem vágnak le a köztes állomásokon... általában lassabban haladnak, és sűrűn megállnak egy-egy kisebb állomáson. Az izgalmak csökkentése/növelése érdekében megnézhetjük vagy nem nézzük meg a vagon oldalán a kis tartórekeszben a papírt; azon tüntetik fel, honnan hova megy a vagon (nem a vonat, mert egy vonat vagonjai több célállomásra mennek). 

Szerelvényvonat: na jó, ez a legjobb talán, itt van a legnagyobb nyugalom. Valahogyan felkerülsz rá az állomáson, igyekszel észrevétlen maradni, aztán egyszer csak megindul a vonat üresen, sötéten, és megállás nélkül falja a kilométereket, végül valahol leszállsz. Ezt elég nagy munka kifigyelni, hogy mikor melyik vonat megy szerelvénymenetben (így hívják hivatalosan), de általában menetrend szerinti, tehát napi vagy heti szinten fix. A gyakorlatban ez így néz ki: állsz az állomáson, és érkezik egy vonat, ami nem közlekedik tovább. Felszállsz rá, elbújsz mondjuk a wc-ben, mert érkezés után mindig végigmennek vasutas emberkék lenn is, fenn is... ezek után nagyjából három opció van: 1: a vonat menetrend szerint visszaindul, ez szivacs, de ehhez kb. annyi kell, hogy előtte megnézed, az érkezési vágányról indul-e fél-másfél órán belül olyan szerelvény, ami erről az állomásról indul (tehát nem valahonnan máshonnan érkezik előtte). 2: kihúzzák a vonatot a tárolóvágányra, ami már ugyan üzemi területnek számít, de hát ez van, visszasétálsz max. másfél kilométert, és próbálkozhatsz újra. 3: némi állás után (5-20 perc) a vonat egyszer csak visszafelé indul, gyorsuló tempóban, akkor nyert ügyed van... valószínűleg a jegyvizsgáló is ott van valahol a vonaton, de nem kell mászkálni, ő is egy helyben üldögél. Árulkodó jel olyan állomáson, ahol bejön a vonat és nem tud tovább menni (pl. Keleti, Déli, Nyugati pályaudvar), hogy a végére villanymozdony kerül... mert vagy a hozó mozdony tolja ki az állomásról a szerelvényt, vagy egy piros dízelt csapnak az elejére, az húzza ki az egészet. S még valami: minden vagonnak van egy honállomása, ami az oldalán a számok alatt van feltüntetve. Sok esetben (ha éppen nem általában) a honállomáson alszik a vagon... nagyon sokszor utaztam így Pest és Szolnok között, és nem emlékszem rá, hogy bármikor is probléma lett volna ezzel.

Néhány évvel ezelőttig olyan jegyet adott ki a MÁV, hogy csak a kiadó állomás és a távolság volt feltüntetve, az úticél nem. Ezzel is jól el lehetett játszani, mert ha egy nap megtettél egy oda-vissza utat, és nem kezelte le a kalauz a jegyet, mehettél akár a másik irányba is... rövidebb távokon előfordul, hogy nem ért oda a jegyvizsgáló.

Ja és ha éppen úgy jön ki, hogy a kalauztól kell jegyet vennünk, akkor arra azért figyeljünk oda, hogy valamilyen csoda folytán többnyire emlékeznek rá, meddig szól a papírcetlink...

Kedvezményre jogosító igazolvány nélkül kedvezményes jegyet venni szerintem kicsit ótvar dolog. Egyrészt mert kicsi a valószínűsége, hogy beválik, másrészt meg kimagyarázni is sokkal nehezebb, tuti hazudni kell. A többi dolognál nagyjából egyértelmű az ábra, ebben az esetben viszont biztosan ki kell találni valami mesét.

A végére hagytam egy (relatíve) nagy segítséget: régebben a nyomtatott MÁV Vasúti menetrendben jelölve voltak azok a megállóhelyek, ahol nincs jegykiadás (nem tudom, mostanában mi a helyzet ezzel). Így - jellemzően személyvonatozva - ha nem sikerül beadni a trükköket, és útközben már hagytunk el jegykiadás nélküli megállót, kérhetjük onnan a jegyet...

Ezek a dolgok 10-15 éve működtek. Mára sok minden változott... a pesti agglomerizációban közlekedő motorvonatok átláthatóbbak (nem lehet az ülésre lesüllyedni észrevétlenül), nem lehet csak úgy a wc-ben bujkálni, a szerelvénymenetes téma nem játszik a belső kamerák miatt, hátra felkapaszkodni, kívül az ajtót magunkra húzni szintén nem lehet... a Balatonra se lehet eljutni kapcsolófülkében, más típusú vagonok járnak arra... de hiszem, hogy a ma embere ugyanúgy megoldja, amit muszáj. :)

Persze a legkorrektebb, ha szabályosan megvesszük a jegyet.

Még egy tipp a végére: ha a vasutat választjuk kb. 250 km feletti utazáshoz (amit nem nehéz összehozni), és vissza is szeretnénk jutni a kiindulási állomásra, sőt nem vagyunk sietősek és szeretünk csatangolni az országban, olcsóbb az 500 km feletti jegy. Kitétel a vásárlásához: a kiindulási és célállomás nem lehet ugyanaz, és nem keresztezhetjük az utunkat, azaz nem lehetünk kétszer ugyanazon az állomáson. Egyszerű példa: Budapest-Debrecen teljesárú retúrjegy + pótjegyek 8610 ft., Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Budapest pedig (Kőbánya-Kispest érkezéssel/indulással) 7270 ft... azaz megspórolunk 1340 pénzt, és cserébe még megnéztük Miskolcot is.