Szokás szerint kint lógtunk a pályaudvaron a srácokkal; rohangáltunk a vágányok között friss vonatrajzokat keresve és nézegetve (akkor még nagyon ment a vonatfestés), amikor az államvasút új beszerzésű Desiro motorvonatai közül az elsők forgalomba álltak és begördültek a pályaudvarra. Eleve furcsa és szinte hihetetlen érzés volt látni az újat, a fejlődést, hogy hosszú idő után végre új, modern vonattípus került Magyarországra... eléggé szakadt volt már az állomány. 

Csillogott-villogott az új szerelvény, a peronon őrzés gyanánt fel - alá sétálgatott egy biztonsági őr. Hogy pontosan mitől vagy kitől védték, nem tudhatom, mindenesetre ott volt, és kényelmes léptekkel haladt előre, majd visszafelé a vonat mellett. Látszólag nagyon úgy tűnt, mintha nem érdekelné ez az egész, unottan végezte éppen aktuális feladatát és rótta a köröket.

Törzshelyünkhöz meglehetősen közel állt a szerelvény vége, az ember pedig folyamatosan keresi a kihívásokat, az izgalmat az életben. Legalábbis rám különösen jellemző volt ez, és a sok elkövetett őrült dolgom mellett egyből be is pattant, hogy fel kellene ragasztani erre a csodavonatra egyet a csinos kis narancssárga matricáim közül. 

Amint az őrzőember újabb körére indult a vonat mellett, én is megindultam, és felragasztottam a matricát a vonat végére. Kb. 6-7 cm átmérőjű volt, a piros felületen viszont szépen virított... visszamentem a többiekhez, onnan nézegettem, mi fog történni.

Nemsokára visszaért a biztonsági ember, persze azonnal észre is vette, és miután kényelmesen lekapargatta, elindult újabb körére. Én pedig újabb matricát ragasztottam fel, és kíváncsian vártam a folytatást.

Emberünk ismét megjárta a körét, a végén pedig megint csak kiszúrta az újabb matricát. Meglepődve és értetlenül nézett körbe, aztán kicsit buzgóbban állt neki leszedni, majd mikor végzett vele, indult a szokásos sétájára. 

Ez a történet itt véget is ért, mert el lehetett volna játszani ezzel még egy darabig, csak értelme nem lett volna.

Elgondolkodtató lehet, hogy vajon miért éri meg kockáztatni és vállalni az esetleges büntetést egy olyan apró dologért, mint mondjuk egy matrica kihelyezése a frissen beszerzett hiper-szuper méregdrága vonatra? S elgondolkodtató lehet az is, hogy hova tűntek az őrök a vonatok mellől? Ha jól emlékszem, hozzávetőlegesen két hétig láttuk őket. 

Amikor forgalomba áll egy új vagy felújított jármű, a graffitis világban szinte versengés támad, hogy ki lesz az első, aki megírja vagy összefesti. Míg az átlagember gyönyörködik az újban, a tisztában, addig a graffitis szemek a lehetőséget keresik, hogy elsőként hagyják rajta nyomaikat... lényegében ezt tettem én is... hiába reménykedik az átlag ember, hogy ez túl új, túl szép, túl modern, és talán nem fogják összefirkálni. Nincs tisztelet, mert mindenkit hajt az adrenalin, a kihívás, az "ezt is megcsináltam" - érzés.

A hannoveri villamosokat már első napjukon összefestették. A Volvo-buszok sem úszták meg, és az Alstom-metrót is összekarcolták már... ugyanez vonatkozik a tiszta, frissen festett vagy épített felületekre is. Ezért nem lesznek tiszták a városok, mert a tisztaság vonzza az alkotó kezeket... egy napon belül valaki megjelöli az új falakat, az emberek pedig belefáradnak az örökös harcba, takarításba, lefestésbe. Nézzük majd meg az új négyes metrót is rövidesen a forgalomba állás után... de ne legyen igazam. 

Persze ez a hozzáállás nem minden graffitisre jellemző, így nem lehet (és nem is szabad) általánosítani. Vannak az illegális alkotók között is olyanok, akik tudják tisztelni, értékelni, megbecsülni a tisztát és az újat. Ugyanakkor többségben vannak azok, akik akár csak a kihívás miatt is gondolkodás nélkül ott hagyják nyomaikat a frissen festett falakon vagy forgalomba állított járműveken... a graffiti ezen részét, amikor nem kímélünk semmit, el is ítélem.