Dél. Pár nappal ezelőtt találtam a vonaton az egyik ülés alatt egy érvényes bérletet Albertirsa-Cegléd viszonylatra. Gondolom valaki zsebéből kiesett, mindenesetre erősen foglalkoztatott a dolog, hogy mi lenne, ha vonatozgatnék egy kicsit... mindig is szerettem utazni, a vonatokért különösen rajongtam, így a legnagyobb nyugalommal szálltam fel a Nyugati pályaudvaron egy gyorsvonatra. Konkrétan az izgatott, milyen hely Szolnok, és hogy az ottani pályaudvaron áthaladnak-e a vonatok, vagy mozdonycserével történik az irányváltás? 

A jegyvizsgálónak gyakorlatiasan nyújtottam a bérletet; "természetesen" meg se nézte, milyen viszonylatra szól, csak látta a nagy 512-es (1995 év, 12. hó) pecsétet, ez neki elég volt. Kitartottam Szolnok mellett, annak ellenére, hogy Cegléden sem jártam még... valószínűleg a hangosbemondó által maradt meg bennem jobban a Szolnok, mint Cegléd, ezért érdekelt jobban.

Szolnokon hamar kiderült, hogy nincs vonattologatás, mozdonycsere, hanem a legnagyobb egyszerűséggel indul tovább a vonat Debrecen, Nyíregyháza felé. Havas volt a város, és nem jutottam messzire, mert az első embert megkérdeztem, hogy messze van-e a Tisza folyó (azt se láttam még eddig), erre azt válaszolta:"igen, és sok a rendőr". Ez valamiért vissza is riasztott, így összesen kb. száz métert jutottam a város központja felé, majd az állomásról az első induló vonattal visszamentem Budapestre. A bérlettel ismét nem volt probléma... és megnyugodhattam, hogy kihasználtam, éltem a lehetőséggel...

Kora este. Mivel zsebemben ott lapult a friss 12 mm-es kék alkoholos filcem, melyet egy osztálytársamtól vettem korrekt 189 forintért, kitaláltam, hogy ellátogatok az iskolám felé. Korábban kinéztem már egy kis büfét a közelében, illetve annak a tábláját, így arra gondoltam, jó lenne megírni... ilyenkor úgyis mindenki a belvárosban mászkál, engem pedig a szilveszter, a bulizás amúgy sem érdekelt komolyabban, jól elvoltam magamban. A szilveszteri hangulat izgalmas és érdekes, de nem vágytam arra, hogy emiatt elmenjek bárhova is szórakozni... meg nagyon kivel sem lett volna abban az időben. Így ez a magányos firkálós szórakozás maradt éveken át.

Megérkeztem a büféhez. Emberektől csendes, de petárdáktól és tűzijátékoktól hangos volt a környék, a friss hó ropogott a cipőm talpa alatt. Odamentem a táblához, lehajoltam, és elkezdtem rajzolgatni a csapatunk nevét... könnyű, egyszerű vonalakat rajzoltam, majd tőlem bal oldalon, kb. 8 méterre megállt egy rendőrautó. Reflexből elkezdtem szaladni, amivel talán csak rontottam a helyzetemen... természetesen autóval és futva is jöttek utánam, túl sok esélyem nem volt. Annyi lehetőség azért adódott, hogy eldobjam a filctollat.

El is kaptak hamarosan, és jött az ilyenkor szokásosnak nevezhető kérdés, hogy miért szaladtam el, erre zavaromban elkezdtem valamit összehordani arról, hogy ide járok iskolába… majd miután túl sokra nem jutottak velem, visszavezettek a kisbolthoz, megnézték, hogy nem akartam-e éppen feltörni. Jellemzően erre utaló nyomokat kerestek, a hóban a cipőnyomokat is méregették (és a táblát nem vették észre). 

Mivel túl sok mindent nem tudtak kezdeni velem és nem vették észre, min dolgoztam éppen, így elengedtek. Hatalmas kerülővel visszamentem megkeresni a filcet, de félkész munkámat nem fejeztem be, jobb a békesség alapon... az új év a pályaudvar aluljárójában, filctollal a kezemben ért, miközben a márványon húztam a csíkot, és a mozdonyvezetők a szilveszterkor szokásos egyperces vonatkürtre-ráfekvéssel köszöntötték az új évet.

Mekkora visszatartó ereje van annak, ha az ember rendőrökkel találkozik, és nem sokon múlik a bukta? Mindenkinél más mértékű, de ha az ember szeret valamit, amit teljes odaadással művel, akkor az erősebb minden félelemnél...